A tudomány lajtorjája Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

A tudomány lajtorjája



A historikusok általában úgy tekintenek az államszocializmusra, mint a világ- és a magyar történelem sajátos korszakára. Önmagában álló politikai, gazdasági és társadalmi rendnek vélik, olyan történeti képződménynek, mely az idő folyamában kristályosodott ki, és változatlan formában maradt ránk.

A könyv amellett érvel, hogy a múlt rendszer kultúraként, intézményesült kategóriák, időben változó jelentés-összefüggések rendszereként is felfogható. Fogalmaink és képzeteink mindenkor meghatározzák a társadalmi folyamatok érzékelését és értelmezését. Az 1945 utáni magyarországi mobilitás, a korabeli társadalom átalakítása és átalakulása, közelebbről az új értelmiség színre lépése e kötet tárgya. A szerző feltérképezi, milyen erők, reprezentációs, nyelvi szabályok hatottak a korban. Míg a hatalom az egyenlőség eszményét sulykolta, és azt sugallta, hogy a társadalom minden tagja zsebében hordja a marsallbotot, addig a korabeli jelenségek egy részét (a szegénységet vagy a kisebbségek létét) igyekezett – és nem csak rendészeti eszközökkel – láthatatlanná tenni, eltüntetni. Az egyes korszakok uralkodó diskurzusai döntik el, mi számít egy adott közegben igaznak (tudományosnak). A diktatórikus hatalom a kor ellenőrzött nyilvánosságában monopolizálta a saját értelmezését: mobilitásként ábrázolta a változásokat, hogy az egyének saját sorsuk alakulását társadalmi előrelépésként élhessék meg.

A tudomány lajtorjája „a földön állt, csúcsa pedig az égbe nyúlt”.



Szerző: Majtényi György
Cím: A tudomány lajtorjája
Információk: puhafedél, 266 oldal
ISBN: 963961033X
Kiadás éve: 2006
Ár: 2 480 Ft
Kedvezményes ár: 1 736 Ft