A Keresztény Községi (Wolff) Párt (1920–1939) Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

A Keresztény Községi (Wolff) Párt (1920–1939)



Gergely Jenő könyvében a tőle megszokott alapossággal, de olvasmányosan elemzi a ma már kevéssé ismert, katolikus Wolff Károly által vezetett Keresztény Községi Párt tevékenységét, amely Budapest székesfőváros önkormányzatát irányította a Horthy-korszakban 1920 és 1939 között. A párt 1920 júliusában alakult meg. A különféle áramlatokat erős kézzel összefogó, autokrata pártelnök, a jogi végzettségű, nagy hatású szónoki tehetséggel megáldott Wolff Károly korszerű kommunálpolitikus volt. A fővárosi keresztény párt bizonyult a korszak legsikeresebb keresztény pártjának, meg tudta őrizni választóit, és így majd negyedszázadon át kézben tartotta a város vezetését. A párt nemcsak a vele azonos politikai-világnézeti alapon álló politikusokkal, hanem akár liberális, demokrata és szociáldemokrata ellenfeleivel is eredményesen együttműködött az egyes kormányok autonómiát korlátozni akaró, sőt esetenként felszámolni törekvő politikájával szemben. Az 1930-as években Wolff a várospolitikát középutas, a radikalizmusokkal szemben csak a főváros érdekeit szem előtt tartó irányba vitte tovább. Wolff Károly azonban 1936-ban elhunyt, és utódja, a református Csilléry András már nem tudott ellenállni a párton belüli szélsőjobboldalnak (Kékkeresztes Mozgalom), sem a kormánypárt beolvasztási törekvéseinek. 1939 elején a KKP megszűnt, feladta önállóságát, és egyesült az akkor Imrédy Béla által vezetett kormánypárt fővárosi szervezetével.

A kötetet a 20. századi magyar történelem iránt érdeklődő olvasóknak, valamint történészeknek, történészhallgatóknak, jog- és politikatörténészeknek ajánljuk.


+ CD melléklet 250 oldalnyi történelmi dokumentummal.



Szerző: Gergely Jenő
Cím: A Keresztény Községi (Wolff) Párt (1920–1939)
Információk: Kartonált, 400 oldal
ISBN: 978 963 693 200 8
Kiadás éve: 2010
Ár: 3 980 Ft
Kedvezményes ár: 2 786 Ft