Az olvasó kezébe kerülő könyv a diplomáciatörténet és a külügyi igazgatás kevésbé exponált – döntően szociokulturális – aspektusaiba szeretne betekintést nyújtani. A könyvnek négy pillére van. Az első talán a leghagyományosabb, mert a diplomaták szakmai életének csúcseseményeire – azaz a nagy békekonferenciákra vagy tárgyalássorozatokra – koncentrál. Ezek szerencsére nem mindennaposak.

A könyv itt olyan kérdésekre keresi a választ, hogy miért éppen az adott helyszínen került sor ezekre a találkozókra, a felek milyen nyelven, milyen körben tárgyaltak egymással, hogyan fogalmazták meg a záródokumentumokat, és milyen társasági események kísérték a tárgyalásaikat, valamint milyen szerepet játszottak azok során a rokonok, a szakértők, a sajtó stb. A második nagy fejezet a nők fokozatos külügyi emancipációjával foglalkozik. Az első világháború előtt ugyanis kizárólag adminisztratív és kisegítő jellegű technikai posztokon (gépírónőként vagy telefon-központosként) dolgozhattak a külügyminisztériumokban. Az azt követő külügyi emancipációjuk sem volt egyszerű, illetve zökkenőmentes folyamat.

A harmadik fejezet a diplomaták házasságkötéseinek kérdését járja körül. Végül a negyedik fejezetben a könyv a 20. században fontossá vált olyan szakdiplomáciákkal foglalkozik, amelyek tekintetében Közép-Európa egyáltalán nem volt sereghajtó – azaz a sajtó-, a kulturális és a tudományos diplomáciával. Ez különösen igaz Magyarország esetében. A könyv a 19– 20. századra koncentrál, földrajzi fókusza pedig a közép- európai térség, bár egyes esetekben szélesebb európai kitekintést is ad.