A „nem fényleni, hanem használni” maximával Széchenyi olyan elvet fogalmazott meg, amelyet már a reformkorban is széles körben idéztek tőle, de történeti korokon átívelve is politikusgenerációk számára szolgált zsinórmértékül és figyelmeztetésül, legtöbbször akkor, amikor a közös erőfeszítés hatékonyságát tűnt rombolni az egyéni motiváció. Nem véletlen, hogy Barankovics is ehhez a gondolathoz nyúlt vissza, amikor az emigráció belső vitáiban közös pontot keresett vitapartnereivel. A reformkor annak a politikusi, gondolkodói körnek, ahonnan Barankovics érkezett, folyamatos viszonyítási alapot jelentett, a korszak nagy alakjaitól származó iránymutatások pedig afféle tezauruszt, az emigrációba is magukkal vitt kulturális tudáskészletet nyújtottak, amelynek gazdagságából kiemelve egy-egy darabot, attól saját korukban is működő megoldást reméltek.