A melankolikus forradalom Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

A melankolikus forradalom



Lieve Jorisnak, a Hollandiában élő flamand írónőnek ez a riportkötete az 1989–90-es magyarországi rendszerváltás krónikája, és annak 20. évfordulója alkalmából jelenik meg. Joris 1989 és 1990 tavasza között négyszer járt Magyarországon. Először Konrád György műveinek hatására látogatott ide 1989 júniusában. Felemelő pillanatok, tragikus momentumok és melankolikus hangulatok szemtanúja és résztvevője lesz. Írók, filmrendezők, szociológusok, ellenzéki politikusok, értelmiségiek, tragikus sorsú „átlagemberek” történeteit hallgatva próbálja megfejteni az akkori és korábbi Magyarországot.

Miközben a keleti blokk országainak építménye recseg-ropog, Joris egyre pontosabban látja, milyen mélyen meghatározta a negyven évig tartó rezsim, a háború és azt megelőző korszak az emberek lelkét és életét. A szerzőt nemcsak a budapesti értelmiségi és művészvilág érdekli: részt vesz választási gyűléseken, gondolkodás nélkül bekéredzkedik vidékre vagy épp a forrongó Romániába tartó autókba. Beszélgetéseken keresztül vagy rövid, pontos leírásokkal, finom kritikával mutatja be elsősorban a liberális ellenzék legfontosabb tagjait.

Bár szimpátiája, világnézeti elköteleződése világosan érződik, igyekszik feltérképezni az egész magyar politikai palettát. Könyve izgalmas, néhol távolról, néhol empatikusan megírt krónikája a magyar rendszerváltásnak. Hol könnyeket csal az olvasó szemébe, hol mosolyra ingerli, hol kétkedő gondolatokat ébreszt benne. Nem nosztalgia, hanem figyelemre méltó olvasmány – különösen az elmúlt húsz év fényében.



Szerző: Joris, Lieve
Cím: A melankolikus forradalom
Információk: Kartonált, 317 oldal
ISBN: 978 963 693 202 2
Kiadás éve:
Ár: 2 850 Ft
Kedvezményes ár: 1 995 Ft

Hasonló termékek

Vissza Kongóba

Vissza Kongóba

Joris, Lieve