Foucault klasszikus munkájából tudjuk, hogy az „archeológia” kritikai, történeti nézőpontú diskurzus-elemzés. Könyvemben nem az alkotmány, a Fundamentális Textúra őseredetét vagy az alkotmányosságról szóló egyetlen nagy elbeszélést, és nem is az „alkotmány” szó lehetséges jelentéseit keresem, hanem azokat a jogi-politikai diskurzusokat, „morajlásokat” elemzem három aspektusból, amelyek a hatalom korlátozhatóságának kérdést vették körül.

Először kritikai vizsgálat alá helyezem azon jogtudósok tanrendszereit, akik kimondva vagy kimondatlanul az alkotmányossághoz fűződő problémát érintettek. A jogértelmezés és jogrendszertan, a dialogikus érvelés, az alkotmánybíráskodás gondolata, a jog elvont értelemben vett „szelleme”, a használt metaforái (pl. az alkotmány egy „élő fa”) és egyáltalán, maga, a szó klasszikus értelmében vett jog és jogtudomány a hatalom korlátozására lett kitalálva.

Ezután az alkotmányosság gondolatának felbukkanásait, valamint intézményi környezetét vizsgálom meg a francia és az angolszász jogi kultúrában, kitérve az alkotmánybíráskodást és -értelmezést övező vitákra is.

S végül, a kötetet lezáró, terjedelmes esettanulmány egy közismert francia jogtudós ellen megfogalmazott vádból kiindulva teszi mérlegre a jogtudomány erkölcsi semlegessége mellett és ellen szóló érveket, olyan alkotmányos feltételek mellett, amelyek nyilvánvalóan konstitucionalizmus-ellenesek. Hiszen a hatalom mindig megpróbálta levetni a láncokat és ehhez a jogászok nem egyszer segítő kezet is nyújtottak.