A jog társadalom- és jogelméletének kifejtése csak egy szintetikus jogfelfogás perspektívájában oldható meg. Bő négy évtized felhalmozott ismerete és a jogelmélet szeretete egyaránt erre ösztönöz. Ahogy már joghallgatóként, éppen szakdolgozatom írása közben (1978) Kelsent, Peschkát és a modern jogirodalmat tanulmányozva magamnak formuláztam: „Le théorie du droit est avant de tout”. És ha nem is mindenekelőtt, de egy életre szólóan az élen maradt ez az intencióm.

A jog társadalomontológiai megalapozásában támaszkodhattam egy általam sajátosan alkalmazott, a nem lineáris, komplex rendszerek dialektikus működési elveire (aktív adaptáció; szelekció; diszproporcionális okság; emergencia, jogfejlődés stb.). Ezzel vált megoldhatóvá a régi probléma: hogyan lehetséges egy önreferenciális – jogértelmi és műveleti zártságú alrendszer – összekapcsolódása a társadalmi-történelmi oldal felől érkező kihívásokkal, nyitottságával. Önmagára visszacsatoló, múlt felől determinált zártság/kiszámíthatóság és jövőre vonatkozó, előrecsatoló nyitottság együtthatásaként, éspedig a jogrend egészében. Voltaképpen másfél évszázada érlelődik – a filozófia, a komplexitáselméletek, a politikatudomány, a jog-összehasonlítás, a jogi antropológia, a jogszociológia és fejlődése következtében – egy társadalomtudományosodó jogtudomány módszereinek, vezérlőeszméinek kidolgozása, amelyre témám kifejtése közepette törekedtem. Itt következik, hogy milyen eredménnyel.