A családnév-változtatások történetei időben, térben, társadalomban Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

A családnév-változtatások történetei időben, térben, társadalomban



A névmagyarosítások folyamata, azaz az idegen eredetű, hangzású családnevek megváltoztatása a 19–20. századi magyar történelem igen sajátos, összetett és jellemző jelensége volt. A névváltoztatások történetük során több százezer magyarországi család életét és nevét érintették; egyes nemzeti, etnikai vagy kulturális kisebbségek esetében különösen is jellemző eseményként.

A kötet e számos vonatkozásában mindmáig feltáratlan jelenséget vizsgálja meg közelebbről. Más országokra is kitekint, miközben érdeklődésének középpontjában egyrészt a névmagyarosítások egésze, történelmi-ideológiai környezete, társadalmi háttere, korízlése, névválasztásai állnak, másrészt pedig ennek az egyes kisebb közösségekre érvényes vonásai, a névmagyarosítások időbeli, térbeli és csoportsajátos történetei.

A névváltoztatások kérdésköreit különböző tudományterületek képviselői által írott tanulmányok tárgyalják. Ezek az írások, ha nem is feltétlenül a maga teljességében, de a maga gazdagságában, sokarcúságában és összetettségében hivatottak bemutatni a témát. A könyv a maga nemében páratlan vállalkozás: a családnév-változtatásokról ilyen terjedelmű és ennyi tudományág eredményeit egybefoglaló munka még nem látott napvilágot.



Szerző: Farkas Tamás – Kozma István (szerk.)
Cím: A családnév-változtatások történetei időben, térben, társadalomban
Információk: keménytáblás, 409 oldal
ISBN: 978 963 693 191 9
Kiadás éve: 2009
Ár: 3 150 Ft
Kedvezményes ár: 2 205 Ft