A bűnbak Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

A bűnbak



René Girard, korunk egyik meghatározó vallási gondolkodója, 1923. december 25-én született Avignonban. A Stanfordi és a Duke Egyetem összehasonlító irodalomelmélet professzora, a Francia Tudományos Akadémia tagja. Nevéhez elsősorban a vágy mimetikus elmélete fűződik, amellyel Girard új antropológiát alapoz meg. Túllép a vágynak a közgondolkodásba bekerült, freudi elméletén, egyben új alapokra helyezi a bibliamagyarázatot is.

A teológia, a filozófia és a szociológia határán A bűnbak című Girard-mű egy közismert és vitatott bibliai téma továbbgondolása. A „bűnbak” mechanizmusát mindenki ismeri: valamely egyént vagy kisebbségi csoportot azzal vádolnak, hogy tőlük ered mindaz a baj, amelyet az egész társadalomnak el kell szenvednie.

René Girard szerint minden társadalom eredetét az erőszak jelenti. Szerinte az erőszak a mimézis, azaz az utánzás vágyából fakad: csak arra vágyunk, amire mások is vágynak. Minden társadalom számára tehát az alapkérdés az, hogy képes-e kanalizálni az utánzási vágyat és az azzal járó erőszakot.

Girard a bűnbak elemzése kapcsán bontja ki a rasszizmus, az antiszemitizmus és mindenfajta diszkrimináció antropológiai jellegzetességeit.


A könyv jelenleg nem rendelhető!

Szerző: Girard, René
Cím: A bűnbak
Információk: kartonált, 346 oldal
ISBN: 978 963 693 265 7
Kiadás éve: 2014
Ár: 2 950 Ft
Kedvezményes ár: 2 065 Ft