Kikötőben maradt hajók. Laptervezetek, meg nem jelent lapok válogatott bibliográfiája. Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

Kikötőben maradt hajók. Laptervezetek, meg nem jelent lapok válogatott bibliográfiája.



Ez a bibliográfia a 2014-ben elhunyt Lakatos Éva sajtóbibliográfusi gyűjtőmunkájának „oldalvizén” összeállított anyag. Olyan laptervezetek gyűjteménye, amelyek nem valósultak meg, illetve csak mutatványszám jelent meg belőlük, vagy legfeljebb három példányban láttak napvilágot. A tételek leírásai a sajtóban megjelent hírek, beharangozók, előfizetési felhívások alapján készültek. A bibliográfia fő célja megmutatni (a nem megvalósulás mellett) egyes lapok előéletét, feltárni, hogy néhány megvalósult lap milyen forrásból indult, vagy milyen átalakulás után jött létre mégis. Kik és milyen szervezetek, mikor és hol próbálkoztak lapindítással, milyen körülmények akadályozták a megjelenést.
A bibliográfia több évtizedes gyűjtőmunka eredménye. Elsősorban az irodalmi, társadalmi, gazdasági, politikai lapok kerültek be a gyűjteménybe. Nem képezik részét a bibliográfiának a reklám- és hirdetési újságok laptervei. Kiemelt cél a minél teljesebb körű gyűjtés volt, de a lehetőségek és az idő valamelyest korlátot szabott a munkának. A kötet így is értékes kor- és kultúrtörténeti csemegékkel szolgál. A gyűjtés – a sajtó alá rendező utód, Herendi László révén – természetesen folytatódik, különösen a közelmúlt és a mai világ online sajtójára is kiterjesztve.



Szerző: Lakatos Éva
Cím: Kikötőben maradt hajók. Laptervezetek, meg nem jelent lapok válogatott bibliográfiája.
Információk: Kartonált, 202 oldal
ISBN: 978 963 693 831 4
Kiadás éve: 2018
Ár: 2 000 Ft
Kedvezményes ár: 1 400 Ft