Fejezetek az értelmifogyatékosság-kép történetéből Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

Fejezetek az értelmifogyatékosság-kép történetéből



Milyennek látták régen az emberek az értelmi fogyatékos személyeket, milyen volt a korabeli társadalomban betöltött helyzetük, státuszuk? Hogyan alakult sorsuk a társadalmi többség által már nem tolerált viselkedésű és ezért kirekesztett „bolondok” helyzetéhez képest az elzáró, majd gyógyító, fejlesztő, nevelő intézményekben? Bekerültek-e egyáltalán az értelmi fogyatékos gyermekek és felnőttek ezekbe az „asylumokba”? A kötet szerzője ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben az egymást követő történeti koroknak és kultúráknak az értelmi fogyatékos emberekről, a „bolondokról” és a pszichiátriai betegekről alkotott társadalmi-mentális képét rekonstruálja a kezdetektől a 19. század végéig.
A kötetet megalapozó kutatás „interdiszciplináris megközelítésmódjából adódóan a szűkebb szaktudományos nézőponton túllépve a magyar neveléstudomány, illetve annak részeként a mentalitástörténeti alapokon nyugvó antropológiai nézőpontot is felvállaló történeti gyermek-, illetve felnőttkorkutatás – tartalmi és formai szempontból egyaránt igényes – nézőpontjait is megjeleníti. A munka új tudományos eredményei nem csupán az értelmi fogyatékos gyermekről és felnőttről alkotott kép kialakulása történeti folyamatainak árnyalt bemutatását használni kívánó pedagógiai, gyógypedagógiai szakemberek, továbbá az orvostudomány és a különböző humán tudományok összefüggéseire is fogékony tudósai számára nyújt jól használható adatbázist, hanem igényes, leíró stílusából adódóan és nem utolsósorban számos érdekes képzőművészeti alkotást is felvonultató esztétikus szemléltetőanyag folytán a téma iránt érdeklődő laikus olvasó számára is tartogat érdekes információkat.

Németh András, egyetemi tanár, ELTE



Szerző: Magyar Adél
Cím: Fejezetek az értelmifogyatékosság-kép történetéből
Információk: keményfedél, 244 oldal
ISBN: 978 963 693 803 1
Kiadás éve: 2018
Ár: 3 000 Ft
Kedvezményes ár: 2 100 Ft

Hasonló termékek

Az észleléstõl a nyelvig

Az észleléstõl a nyelvig

Pléh Csaba – Kampis György – Csányi Vilmos
Elbeszélés és emlékezet

Elbeszélés és emlékezet

Hoppál Mihály (szerk.)
Magyarságszimbólumok

Magyarságszimbólumok

Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor